2013. február 28., csütörtök

Virtuális babaköszöntő: Sütőtökös-mascarpones risotto - rendhagyó poszt kismama és fiatal anyuka bloggertársaimnak (is)

Aki ismer személyesen tudja, nem vagyok anyuka, sőt, még kismama sem. Viszont, a barátnőim döntő hányada már anyuka, s tudom, milyenek az első napok, hetek, hónapok, amikor az apró kis emberkék a világra jönnek, s bár ők csak kíváncsian merednek a világra két alvás között, az anyukáknak ennél sokkal összetettebb és forgalmasabb ez az időszak. 
Hiszen már az idézet is mondja: 
"A döntés meghozatala, hogy anyává válj, semmihez nem mérhető: örök időre vállalod, hogy a szíved szüntelenül a testeden kívül őrködjön valaki fölött."
A Virtuális Babaköszöntő, angolul „Baby Shower“ főleg Amerikában létező, néhány éves hagyomány. Általában családi vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő keresztszülők vittek az újdonsült édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet  kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve, hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt, ezzel is tehermentesítették az anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen, ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére…
A mindennapi főzés a gyermekágyas időszakban még olyan tapasztalt konyhatündérek esetében is nehézségekbe ütközhet, mint Flatcat Gabriella (http://flat-cat.hu)Ildinyó (http://ildinyo.blogspot.co.uk/),  Frau Paprika (http://imbisz.blogspot.co.uk) vagy Lilhajni - ez a saját megjegyzésem: AZ ÉN DRÁGA HAJNIBAJNI BARÁTNŐM :-D - (http://lilahajni.blogspot.hu) gasztrobloggerek, akik nemrégiben hozták/fogják majd világra hozni kisbabájukat. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel kényeztetik el az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is. 

S kik és mivel veszünk részt ebben a virtuális látogatásban?

Erika http://dublinfelettazeg.blogspot.co.uk/ frittata fetával és paradicsommal
Kriszta http://vaniliaakonyhaban.blogspot.co.uk/ zellerkrémleves karamellizált körtével és gorgonzolával 
Ami http://www.colorsinthekitchen.com/ karamellizált édeskömény pirítóson, brie sajttal
Gabi http://rakottkert.blogspot.hu/ krémes polenta édesköménnyel, buggyantott tojással
Anikó http://coffeinmentes.blogspot.co.uk/ póréhagymás krumplikrémleves pirított shitake gombával
Alíz selectfood.blogspot.com lazacos, kecskesajtos spenóttekercs
Sarolt  http://naspolyakonyha.blogspot.hu/ mézes-mazsolás kuszkusszal töltött sült alma


Végül pedig én, az alábbi tradicionális észak-olaszországi recepttel:

SÜTŐTÖKÖS-MASCARPONES RISOTTO


Hozzávalók - 2 személyre -
- 20 dkg Carnaroli rizs
- 5 dkg friss, reszelt parmezán
- 25 gr vaj
- 1 db. kis fej hagyma, apróra vágva
- 15 dkg sütőtök nyersen, megpucolva, kimagozva és kockára vágva 
- 0,5 l alaplé
- 1,25 cl száraz, fehérbor - opcionális jelen esetben, nem kismamáknak kötelező :-) -
- 2 púpos ek. mascarpone
- só, bors, kevés olaj

Elkészítés
Az apróra vágott hagymát kevés olajon megpároljuk. Félidőnél hozzáadjuk a kockára vágott tökdarabokat, s kb. 10 percig pároljuk együtt a hagymával, amíg a tök meg nem puhul. Majd hozzáadjuk a rizst, s kb. újabb 10 percig előpirítjuk a rizst. Beleöntjük a bort, s kb. 2-3 percig főzzük, amíg az alkohol elpárol belőle. Ekkor felöntjük a levessel - szinte mind kell bele, de a lényeg az, hogy a leves bőven kétszerese legyen a felöntött tartalomnak -, lefedjük a fazekat, s elkezdjük főzni. Kettő perccel a főzés vége előtt - a zacskóra rá van írva a főzési idő - levesszük a fedőt, elzárjuk a tüzet, belekeverjük a parmezánt, majd a mascarponet, megkóstoljuk, s ha kell bele só, vagy esetleg hiányolunk egy kis fehér borsot, akkor adunk hozzá, s lefedjük a fazekat. A meleg gőz a maradék időben - kb. 2-4 perc - pont jóra fogja puhítani a rizst. 


5 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm én is! Ez nagyon megható és nagyon kedves dolog volt. :) Nagyon jó kis finomságok készültek nekünk. :)

    VálaszTörlés
  2. Annamari, ez fantasztikusan néz ki! Én nagyon szívesen most azonnal megkóstolnám! De tudod mit? Inkább megfőzöm hamarosan...... Köszönök mindent!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen, igazán kedvesek vagytok!:))

    VálaszTörlés
  4. Lányok, nagyon szívesen tettem! Hiszen valóban az élet legszebb oldalán álltok, amikor egy pici kis fehér papírt kell megtöltenetek sok értékes tartalommal. Adtok a világnak egy maradandó darabot magatokból. Sok örömet, boldogságot és egészséget kívánok minden babának, mamának és papának!
    Remélem, sikerült eltalálnom az ízléseteket, s pár kellemes percet szerzek vele nektek, amikor fogyasztjátok!
    Jó étvágyat hozzá! Millió szeretettel küldöm nektek!

    VálaszTörlés