2013. június 9., vasárnap

Borjúbríz Feke Zoli módra

Ennek a történetnek elég sok összetevője van, de egy biztos. Aki kedveli a belsőségeket, az most figyeljen, mert olyan étel következik, ami valóban nagyon-nagyon finom, s kb. 20 perc alatt kész is van.
Először is, mi az a borjúbríz, vagy borjúmirigy. Ez a borjú növekedésserkentő mirigye. Itthon viszonylag ritka, mert nem igazán jellemző a borjú vágása, de ha egyszer mégis az utunkba keveredik egy ilyen program, azonnal csapjunk le erre a belsőségre.
S ki Feke Zoli? A Vár: a Speiz volt séfje, aki történetesen két Bib Gourmand jelölést szerzett az étteremnek,  most pedig saját úton járva, megnyitotta saját éttermét a Ferenc téren, Petrus néven. Így tehát az, amit ő mond a konyha terén, nem hordoz túl sok kivetni valót...számomra.
Aztán persze ne feledkezzünk meg Misiről sem, az én drága hentes cimborámról, akinek nem tudok olyat mondani, amit ne tolna elém 1-2 hét leforgása alatt.
Így történt ez most is. Joseph Viola lyoni séf még el sem hagyta az országot, amikor úgy döntöttem, szerzek borjúmirigyet. Ám, az ő pástétoma olyan hosszadalmas, hogy azt a következő adag bríznél készítem el. 
Na, már most, a mirigy megérkezett, a pástétomra nem volt időm, mi legyen hát? Felhívtam Zolit, akiről tudom, hogy nagy kedvelője a borjúbríznek. Megnyugtatott, hogy még véletlenül se bonyolítsam túl. Követve hát a tanácsait, nekifogtam. Ezúton is köszönöm Zoli a zseniális tippet, s igen, legközelebb a te konyhádban főzünk, ahogy azt ígérted. 

BORJÚBRÍZ FEKE ZOLI MÓDRA


Hozzávalók:
- 38 dkg borjúbríz
- 1 db. mogyoróhagyma apróra vágva
- 1 nagy gerezd fokhagyma apróra vágva
- 1 dl tejszín
- 1 tk. vaj
- só, bors
- 2-3 ek. olíva olaj + a krumpli sütéséhez
- 12 db. apró újkrumpli félbe vágva
- 2 marék - 1 nagy csokor - apróra vágott petrezselyem

Elkészítés
A legmacerásabb rész az elején van, ezért ha lehet, inkább szerezzünk be már előre lehártyázott mirigyet. Ha mégsem tudunk, akkor először hártyázzuk le, majd vágjuk fel kb. 1,5 cm-es darabokra. Amíg hártyázunk, addig a krumplit enyhén sózzuk meg és süssük ki olajban. A 2-3 ek. olajat forrósítsuk fel, s futtassuk meg rajta a hagymát és fokhagymát. Kb. 2-3 percről van szó, amikor már a fokhagyma illatát elkezdjük érzeni, mehetnek bele a brízdarabok. Pirítsuk közepes lángon kb. 6 percig, amíg a mirigyet már könnyen szét tudjuk vágni. Ekkor adjuk hozzá a tejszínt és a vajat, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint, adjuk hozzá a petrezselymet, s 2 percig dolgozzuk össze. Ha kell még bele só vagy bors, még itt tegyük bele. Adjuk hozzá a sült krumplit, s újabb 1 percig dolgozzuk össze. Meleg tálalva fogyasszuk! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése