2015. szeptember 6., vasárnap

Változatok görögdinnyehéjra 2.: Savanyított görödinnyehéj

Bár egy nappal Lőrinc nap után vagyunk, amikor a néphiedelem szerint a nyár végével együtt a görögdinnye szezon is véget ér, azért kezeljük ezt a dolgot ennél lazábban. Ha a belseje már nem is mindig az igazi, azért a héjával még mindig tudunk mit kezdeni. 

VÁLTOZATOK GÖRÖGDINNYEHÉJRA 2.: SAVANYÍTOTT GÖRÖGDINNYEHÉJ


Hozzávalók:
- 1 db. közepes méretű görögdinnye héja
- 3 gerezd fokhagyma
- 1 csokor kapor
- 1 l víz
- 1 ek. só
- bő fél tk. mustármag

Elkészítés
A dinnyehéjat pucoljuk meg a külső, sötétzöld héjától, majd vágjuk akkora csíkokra, hogy beleférjen az üvegbe. Ezután adjuk hozzá a fokhagymákat, kaprot és mustármagot, s öntsük hozzá a vizet, amit előtte összeforraltunk a sóval. Zárjuk le légmentesen az üveget, majd tegyük nedves dunsztba - egy fazékba annyi vizet teszünk, hogy amikor az üveget beleálltjuk, kb. 2,5 cm híján elfedje, majd amikor felforr a víz, beletesszük az üveget és az újraforrástól számított 10 perc után kivesszük és hagyjuk kihűlni -. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése